2015. április 6., hétfő

Mágnás-negyed IV: Festetics palota




„Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája a nélkül, hogy Pesten is ne legyen” - Festetics György mondásához híven, mintegy példát mutatva elsőnek építtette fel városi palotáját. az arisztokrácia színe-java követte példáját. Palotájának építésével a korszak legsikeresebb építészét, Ybl Miklóst bízta meg.  A palotához impozáns kert is tartozott, ami a mágnás-negyed későbbi épületeire már nem volt jellemző.



2015. április 3., péntek

Nincs cukibb, mint egy ködfoltos párduc kölyök - hawking-nap



Nincs cukibb, mint egy ködfoltos párduc kölyök - hawking-nap

A Tampa's Lowry Park Állatkertben pár hete egy gyönyörű ködfoltos párduc kölyök született, és azóta csak hüledezünk a cukibbnál cukibb fotókon!

Mozaikfríz a Népszínház utcában


Egy szépséges mozaikfríz keltette fel érdeklődésemet a VIII. kerületi Népszínház utcában. Természetesen a szépség mellett fotók készítése nélkül nem tudtam elmenni.



Mivel a képek már megvoltak, így kutakodni kezdtem a ház története után. Így megtudtam, hogy az 1906-ban épült Népszínház utca 22. alatti házat Vidor Emil műépítész tervezte egykoron a Polgári Serfőzde bérházának.



A Fővárosi Közgyűlés 2014. februárjában ötmillió forintos támogatást ítélt meg a jelenleg fővárosi helyi védelem alatt álló lakóépület Róth Miksa által (Dudits Andor tervei alapján) 1906-ban készített homlokzati mozaikfríz középképének restaurálására.



Ha arra jártok, okvetlenül nézzetek fel jó magasra a Népszínház utca és Kiss József utca sarkán álló saroképületre, mert megéri!


 Fotók: László Judit 

2015. április 1., szerda

Patrick Sondheimer, a Germanwings pilótája, aki az utolsó percig nem adta fel - Nők Lapja Cafe



A múlt héten a lezuhant Germanwings-gép kapcsán szinte kizárólag  Lubiztról, a másodpilótáról beszélnek/beszéltünk, aki a jelek szerint szándékosan vezette a gépet a hegynek. Azt a gépet, amin rajta kívül 149 ember utazott, felnőttek, gyerekek vegyesen. Patrick Sondheimer nevét nemigen hallottuk. Róla nincsenek fotóink. Nem szólnak róla szalagcímek. Pedig ő volt annak a gépnek a kapitánya, aminek a fedélzetén Lubitz is „utazott”. Ő volt az, akiről a francia nyomozók azt mondták: „sokszor hallani a felvételeken a hangját, ahogy kéri, követeli, hogy a másodpilóta engedje be.” De Lubitztól végig nem jött semmilyen válasz. Sondheimer dörömbölt az ajtón. Ordított. Azt kiáltotta: „Nyisd ki azt a rohadt ajtót!” Végül fogott egy fejszét és végső elkeseredésében megpróbálta betörni a Germanwings bombabiztos fülkéjét. Elkeseredett kísérletének hangjai egészen addig hallatszanak, amíg a gép neki nem csapódik a hegynek.
 

2015. február 22., vasárnap

Borzasztó cukiságokkal nyomul a hatalom




Vizuális környezetszennyezés a pesti Korzón

„Olyan, hogy közönség nincs. Nem létezik. A művészet történetének számos fontos, progresszív alkotása nem születhetett volna meg, ha a közönség dönthetett volna. Más területeken ugyanez a helyzet: ha a közönség dönt, csak Kálmán Imre van, és Bartók Béla nincs!” A hatalom már a zsánerszobrok állításában is felfedezte a nyomulás lehetőségét:


2015. január 31., szombat

Zsinagógákról nyílt fotókiállítás a Néprajzi Múzeumban

"Másra használt kövek"
/Fotó: László Judit, Szeged/ 

A kelet-közép-európai zsinagógák jelenlegi használatát mutatja be a budapesti Néprajzi Múzeumban pénteken nyílt fotókiállítás. 

Alpern Bernadett fotósorozata a Magyarországon és a környező országokban található zsinagógákat örökítette meg, amelyeket napjainkban más közösségi célra használnak - közölte Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a tárlat megnyitóján. A nagykövet hozzátette, hogy ebben a térségben a zsinagógák a bizonyítékai a zsidóság aktív jelenlétének. Mint mondta, ez a kiállítás is mérföldkő, amely a 70 évvel ezelőtt történtekre emlékeztet, és arra, hogy milyen gazdag volt a zsidó közösség, mi mindent adott az Osztrák-Magyar Monarchiának és Magyarország közösségének. 

Így került Miki egér Auschwitzba

"Maus" részletek "60 év távlatából - 1945/2005" című utazó kiállításon 2005. márciusában voltak láthatók Budapesten a 2-es és a 3-as metró vonalán közlekedő szerelvényben.

Art Spiegelman több mint tíz évig dolgozott főművén, amely egyszerre forradalmasította a képregény világát és a holokausztirodalmat. 
A lengyel zsidó családba született Art Spiegelman már a háború után született, és New Yorkban nevelkedett, de Auschwitz egész életére rányomta a bélyegét. Szülei ugyan túlélték a haláltábort, ám édesanyja később öngyilkos lett, apja pedig sokáig nem volt hajlandó beszélni a történtekről.

Amikor sok évtizedes hallgatás után mesélni kezdett, a fia magnóra rögzítette beszélgetéseiket, és ezek alapján vágott bele a holokauszt megrajzolásába.

Fekete birodalom tárul fel Budapesten

 Sötétség, klasszikus zenei dallamok és óriás luftballonok. A Kék Duna keringő akkordjai csendülnek fel az éterben és fekete függönyök lejtenek páros táncot az ismert Strauss melódiára a táncteremben… E nem mindennapi nyitány után négy színes alak jelenik meg a szférikus hangokkal „megzenésített” fekete birodalomban.

Meghalt Gordon Zsuzsa

 Gordon Zsuzsa - 1961

Nyolcvanöt éves korában elhunyt szombaton Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész

Elhunyt Richard von Weizsäcker

 
A 94 éves korában elhunyt politikus a Német Szövetségi Köztársaság
hatodik államfője volt, 1984 és 1994 között töltötte be a szövetségi
elnöki tisztséget.

Szentmise Andrassew Iván emlékére