Arthur Rimbaud születésnapjára

A franciaországi Charleville-ben 1854. október 20-án egy mindössze 37 évet élt zseni született.  Ennyi idő önmagában se elég hosszú idő, hogy valaki beírja magát az irodalomtörténetbe. Ő pedig, mikor meghalt, már rég nem volt költő…

Tizenkilenc évesen hátat fordított az irodalomnak. Elment egzotikus áruk kereskedőjének és ügynökének. Abban az időben, amikor a hirtelen rárontó betegségben meghalt, trópusi fűszerekkel és főleg elefántcsonttal kereskedett.

Élete és benne irodalmi teljesítménye minden fantáziával felépített kalandregényt felülmúl. Eleinte csak az irodalmi körökben vették tudomásul, mint csodagyereket, de már az első versgyűjtemény népszerűvé tette. Nemcsak formabiztossága és szemléletessége tűnt fel, hanem témáinak változatossága is. Ő már csak azért is lehetett sokhangú költő, mert szakadatlanul érdeklődött az élő költők és a klasszikus hagyományok versei iránt, mohón szívott magába minden hatást. Ugyanakkor néha egy napon belül írt egészen különböző stílusú verseket.

Kezdettől fogva hatott rá Victor Hugo romantikája, de nemsokára a parnasszisták fegyelmezett személytelensége is. Verlaine rövid hetek alatt rászoktatta az érzelmek gátlástalan és hangulatos közlésére. Majd mindezek után találkozott a nem régen meghalt Baudelaire költészetével, amelyet ismerősei, a magukat szimbolistáknak mondó költők  mintaképeiknek vallottak.

A tizenhét éves Rimbaud már szimbolistának mondta magát. Utólag, ismerve életművét és hatását, nagyon nehéz megállapítani, hogy stílustörténetileg és világnézetében mi is volt. De ez mindegy is: Költő volt, istenadta, szent  Költő!

Életműve ma, több mint másfél évszázada eleven az irodalmi életben. Nincs olyan európai nyelv, amelyre le ne fordították volna verseinek jó részét.  Mi a titka ennek a változatlan sikerességnek? Mi más, mint az igaz Költészet varázsa?

KÓBORLÁSAIM

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam
szeptember estjein s a homlokomra lágyan
mint frissítő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

Radnóti Miklós fordítása

Fotó: Janos Stekovics