1956. október 23.:
verőfényes keddi nap volt..
1956 őszén az általános harmadik osztályába jártam. A háború utáni baby-boom miatt akkortájt az iskolákban délelőtt és délután folyt a tanítás. Azon az októberi héten délutános voltam. A jó időt kihasználva, délben édesapámmal lementünk sétálni a lakásunkhoz közeli Bethlen térre, ahol az egyik padon ülve élveztük az őszi nap utolsó sugarait, mikor feltűnt, hogy vidám fiatalok csoportjai sorra hagyják el a tér szemközti oldalán lévő Állatorvosi Föiskola épületét.
A Bem-szobornál
A dolognak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, habár a megszokott mindennapi utcaképtől azért ez eltért. Aznap 5-ig voltam iskolában. Mikor hazaértem, mamám a még mindig szép időre, no meg arra való tekintettel, hogy azon a héten édesapám is délután dolgozott, azt javasolta, hogy sétáljunk el a Kazár utcában (ma Székely Mihály utca) lakó nővéréhez. El is indultunk, de nem jutottunk túl messzire. Már a legelső - Dembinszky utcai - kereszteződésben meg kellett állnunk, mert Csepel teherautók jöttek sorra egymás után. Ezek mind a Városliget felé tartottak. A teherautókon svájci sapkás fiatalok álltak és ezt skandálták: „ruszkik haza, tróger banda”.
Mivel az utca másik oldalára átmenni nem tudtunk, így földbe gyökeredzett lábakkal hallgattam ezt a számomra - akkor és ott - értelmezhetetlen szöveget… Ezen intermezzó után folytattunk utunkat. A Gorkij fasort (ma: Városligeti fasor) magunk mögött hagyva, tovább mentünk a Majakovszkij utcán (ma: Király utca), melyen akkor még csak a – Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére, 1949-ben - 70-es számot kapott trolibusz járt.
Már a Nagykörúti kereszteződéshez értünk, mikor mamámnak feltűnt, hogy jószerével csak mi megyünk a belváros irányába, mindenki más a Liget felé igyekezett... Nagynénémhez érve a felnőttek igen halkan egyből beszélgetni kezdtek. Hogy miről, ez engem nem érdekelt, hiszen ott volt 4 éves unokaöcsém, no meg az akkor nemrég kapott, és madár-kalitkában tartott Csiri nevű kiscsirkéje, így velük voltam elfoglalva.
Hogy hány óra lehetett, arra már nem emlékszem, minden esetre sötét volt, mikor a távolból tompa puffanások hallatszottak. Akkor már a felnőttek se beszéltek oly halkan, így őket figyelve, olyan szófoszlányok jutottak el füleimhez, hogy „ez lövések hangja”. De hogy hol, és kik, és miért lőnek, ezt ők se tudták.
Bródy Sándor utca - Rádió
Mamám nem tűnt se ijedtnek, se idegesnek. Határozottan közölte, hogy indulunk haza. Iparkodtunk a Sztálin út (ma: Andrássy út) és a Nagymező utca sarkán lévő trolimegállóba, hogy trolival minél előbb hazaérjünk.
Édesapám éjfél körül ért haza. Félálomban még hallottam hangját, amint izgatottan újságolta mamámnak: LEDÖNTÖTTÉK A SZTÁLIN-SZOBROT !!!!
Sztálin megmaradt csizmája a talapzaton
1956. október
október 24./november 3.
A elkövetkező októberi napok, amikor is a felnőttektől „ellesett” reménykedéssel hallgattam a „BBC”, a „Szabad Európa” és az „Amerika Hangja” adásait, gyermeki emlékezetemben egybefolynak.
Kivételt a másnap - október 24. - képez. E napon sírva próbáltam meggyőzni szüleimet, hogy engedjenek iskolába, hiszen fél 2-től a Mária néni vár és ha nem megyek, igazolatlan hiányzásom lesz… Természetesen ők próbáltak megnyugtatni, hogy ilyenkor nincs tanítás és más szülő se engedi el otthonról gyerekét. Hittem is, meg nem is amit mondtak, de mivel nem tehettem mást, döntésükbe belenyugodtam.
1956/57.
Hernád utcai Leányiskola, III./c. osztály
(a bal oldali ülő sorban balról a negyedik vagyok én;
a jobb oldali ülő sorban a második: életre szóló barátnőm, Handler Évi)
Ezekből – a számomra egybemosódó – októberi napokból - egy apró epizódra emlékszem:
A Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán lévő „Harmónia” szovjet könyv-, és hanglemezboltot és árukészletét összetörte-zúzta, majd a könyveket fel is gyújtotta a népharag... Ezt meghallva, édesapám az egyik szomszédunkkal elment kíváncsiskodni az üzlethez. Portyájukról zsákmányként papám pár bakelit-darabot hozott haza, melyek némelyikén - számomra ismeretlen betűkkel - a szilánkosra tört hanglemezek címfoszlányait olvashatta az, aki ismerte a ciril betűket…
Az összetört üzlet..
..és a felgyújtott könyvek az összetört hanglemezekkel
A Köztársaság tér ostroma után után Handler Évi barátnőmmel, valamint szüleinkkel - Mindenszentek ünnepe és a közelgő halottak napja okán - elindultunk a Kerepesi temetőbe, ahol mindkettőnk nagyszülei nyugodtak. Apáink azonban „kitalálták”, hogy ejtsük útba az elmúlt napok véres eseményeinek helyszínét…. Emlékszem, a Rákóczi útról a térre vezető utcák feketéllettek a hozzánk hasonlatosan bámészkodó embertömegektől…. A két papa – férfikíváncsiságtól hajtva – hogy közelebb jusson a térhez, átverekedte magát e tömegen…. Visszatérve (arcukon döbbenetet láttam) suttogva - hogy mi gyerekek ne halljuk - mesélték el feleségeiknek a téren látottakat……..
Elek László ÁVH-s sorkatona meglincselése
Ezek után némán sarkonfordultunk és elindultunk tényleges uticélunk, a Kerepesi temető felé. Útközben szomorú szívvel láttam a szétlőtt „Magyar Divatcsarnok”-ot, ahol épp az október 23-at megelőző héten vásároltunk valamit és melynek előcsarnokában akkor egy – gyereksziveket megdobogtató, csodálatos papírmassé, lábbal hajtható játékautó - volt kiállítva. Hogy azt ki, és miként nyerhette meg, nos arra már nem emlékszem, az elpusztult épületet látva, én csak azt a szép sárga autót sirattam…..
„Magyar Divatcsarnok”, ahol porrá égett álmaim autója..
A Rákóczi úton, a temető felé haladva, az üzletek belövésektől betört üvegű kirakataiban kézzel írott táblák voltak ilyesmi feliratokkal: „a bolt árukészletét megőrzése …itt és …itt adtuk le (és itt egy név és cím következett); aláírás: A szabadságharcosok”. Mondanom se kell, ezt se nagyon értettem…
A Kerepesi temetőhöz érve, bementünk annak főbejáratán. Nagyszüleink sírjaihoz azon a belső főúton kellett végigmennünk, mely mellett a ravatalozó is állt. …. A LÁTVÁNY oly váratlanul tárult elénk, hogy – a bennünket egyébként a széltől is óvó - szüleink már semmit se tehettek.. A temető hullaházának telítettsége miatt, a ravatalozó előterének kövén, egymás mellett feküdtek véresen, viharkabátban, az elmúlt napok harcaiban elesett szabadságharcosok….( a Szerző megjegyzése: a Kerepesibe eltemetett szabadságharcosok sírjait később beszántották, helyén a Munkásmozgalmi Pantheon létesült)
Az 1956-os magyar forradalomból gyerekként nekem ezen emlékek jutottak osztályrészül...
/A felhasznált képeket az 56-os Intézet Fotótárából, valamint a „Stiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur” alapítvány képanyagából válogattam/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése