2013. augusztus 5., hétfő

Marylin Monroe augusztus ötödikén hunyt el, 1962-ben


Marilyn Monroe már életében is legenda volt. Története Hamupipőkére emlékeztető: a szegény sorban született lányból Hollywood szupersztárja lett. Az illúziók szintjén korának amerikai álmát testesítette meg.

Anyai ágon elmebajos családból származott, így a nyolcéves Norma Jean sok hányattatás után előbb árvaházba, majd onnan egy ismerőshöz került. 16 évesen férjhez ment. 1944-ben, amikor a férje bevonult katonának, egy hadiüzembe ment dolgozni, ahol felfedezte egy fotós. Kiszőkítette a haját és modellként vállalt munkát.

Férjétől 1946-ban elválva, immáron Marilyn Monroe néven kötött szerződést a 20th Century Fox Filmstúdióval. A gyenge kis szerepek után megkapta az "Aszfaltdzsungel" (1950) és a "Mindent Éváról" (1950) című filmek főszerepét, amelyekben nagy sikert aratott. Nemzetközi hírnevet a Niagara (1953) című filmmel szerzett.

Fotó az ’50-es évek elejéről

Ezzel a szereppel Monroe a szexistennő trónjára emelkedett. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi NŐT” imádták benne. 1953-ban az első ’Playboy” magazin címlapján szerepelt. A "Szőkék előnyben" (1953), majd a "Hogyan fogjunk milliomost" (1953) premierje után Hollywood sztárja és Amerika szex-szimbólumává vált.
Monroe a szőkéket körül vevő aurát is megváltoztatta. Hollywood korábbi szőke sztárjai vagy a férfiakat halálba kergető típusok, vagy hisztérika vámpok voltak. Általa a szőkék megszelídültek és megközelíthetővé váltak az átlag férfi számára – már az illúziók szintjén. A koreai háború idején felkereste az ott harcoló csapatokat, hogy énekével lelkesítse az amerikai katonákat.

1954 - Korea

A "Hétévi vágyakozás"-ban (1955) is nagyot alakított, ebben a filmben látható a híres metrószellőző feletti jelenete. A sikerei csúcsán 1955-ben New Yorkba költözött, hogy Lee Strasberg Actors Stúdiójában tovább képezze magát.

"Hétévi vágyakozás" - 1955

…és a híres metrószellőző felett készült fotó… - 1955

A bulvársajtó egyre nagyobb terjedelemben foglalkozott vele, amihez hozzájárult az egyik legnagyobb baseball játékossal, Joe DiMaggióval (1954. január 14.) és akitől még ugyanazon év októberében el is vált,


majd következett a harmadik férj, a drámaíró Arthur Millerrel. Házasságuk 1956. június 29-től 1961. január 20-ig tartott.


A Lawrence Olivier-vel forgatott "A herceg és a kóristalány”-ban (1957) nyújtott alakításáért Donatello-díjat kapott. Tony Curtis és Jack Lemmon partnereként forgatott a "Van, aki forrón szereti" (1959) című filmben, Yves Montand-nal a "Szeressünk!"-ben (1960). Monroe magánéletéről folyamatosan tudósított a sajtó, így Yves Montand-nal való futó kapcsolatáról,

A két házaspár „adott a látszatra”
(Arthur Miller, Simone Signore, Yves Montand, Marilyn Monroe)

majd megszellőztették Kennedy elnökkel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Marilyn kezelhetetlen depressziója miatt gyógyszer- és alkoholfüggőség alakult ki nála.

Álmatlan, kórházban töltött időszakából azzal próbálták kiemelni, hogy felkérték, köszöntse Kennedy elnököt 1962. május 19-én a Madison Square Garden-beli születésnapi partiján. Ekkor hangzott el Marilyn Monroe erotikus hangvételű előadásában az amerikai elnöknek szóló gratuláció:”Happy Birthday, Mr. President" (A születésnapi gálán Jackie Kennedy egyébként nem vett részt).

1962. május 19. – a Madison Square Garden: MM fellépés előtt JFK-vel és Bobby Kennedyvel

1962. augusztus 5-én Brentwoodban lévő házának hálószobájában holtan találták. A hivatalos álláspont szerint gyógyszer-túladagolás okozta a halálát, amely olyan talányos volt, mint az egész élete.

Lee Strasberg mondta a sírjánál: "Más is akadt, aki gyönyörű szép volt, mint ő, ám benne volt valami más is, amit az emberek megláttak, és amivel azonosultak. Sugárzása volt, sóvárgás és vágy áradt belőle, ettől volt más, mint a többi ember, ebből a sugárzásból akart részesülni mindenki, aki ismerte, gyermeki naivitásából, amely csupa félénkség volt, de csupa elektromos feszültség is".

A Los Angelesben 1926. június 1-én született Marilyn Monroe még öt évvel halála után is több rajongói levelet kapott, mint az élő hollywoodi szupersztárok legtöbbje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése