Ország Lili festőnő, a kortárs magyar képzőművészet egyik legtragikusabb alakja, akinek képein a szorongás, a félelem, az örökös idegenség-érzés uralkodott, Ungváron született magyar honosságú és anyanyelvű, izraelita vallású, cseh állampolgárként.
Panaszfal, 1960 körül
Cseh nyelvű gimnáziumba járt, így kitűnően tudott csehül, ezen kívül megtanult latinul, németül, később héberül és angolul is. A családnak deportálásuk után hamis papírokkal sikerült a Kassán veszteglő vonatból kimenekülnie, s Budapestre szöknie, itt vészelték át a háború további részét.
Fal, 1960 (magángyűjtemény)
1945 és 1950 között a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István, Berény Róbert, Szentiványi Lajos tanítványa volt. Édesanyja nem helyeselte pályaválasztását, ezért
nem is támogatta tanulmányait. Ezért nemcsak iskolaévei alatt, hanem később is
önmagát kellett eltartania. Művészete semmiképpen nem felet meg az 1950-es évek
szocreál művészetének elvárásainak, ezért képei eladására nem gondolhatott,
mind öltözködésében, mind étkezésében ezért csak a legszükségesebbre
szorítkozott.Életmódja nagyon puritánnak volt mondható, hiszen művei az I. kerületi Fiáth János utca 30 négyzetméteres, műteremnek nem igen mondható szobájában születtek, ahol férjével, Majláth György gyógypedagógus-pszichológussal lakott.
Jeruzsálem falai (Vörös-kék triptichon), 1962
A szellemi szabadságot nélkülöző és tiltó korban a Bábszínházban talált menedékre az Európai Iskola képviselőivel, majd 1953-ban megismerkedett Bálint Endrével, akit elfogadott mesteréül. 1950 és 1954 között az Állami Bábszínházban dolgozott díszletfestőként (1960-tól haláláig díszlet- és jelmeztervező volt és vezette a festőműhelyt). Szőnyi hatását tükröző korai akvarelljei után szakított a nagybányai hagyományokkal, 1951-52-ben szürrealista képeket kezdett festeni.
Vonuló, 1962
Képeinek alapmotívumai összefüggenek utazásaival is: Bulgáriában a szláv miszticizmus és az ikonfestészet hatott rá.
Ikonfal
A hatvanas években a szürrealisztikus elemeket felváltotta a konstruktív terű képi világ, fő témája a romváros, a lerombolt falak lettek.
Architektúrák (Régi városok kapuja) 1964
Necropolis, 1964
Prágában a zsidó temető sírköveinek látványa ragadta meg, 1966-os izraeli útján viszont már megfestett motívumaira talált rá Jeruzsálemben, Jaffában.
Siratófal, 1967
Jeruzsálem falai (részlet)
Aranykapu, részlet
Kopt betűs triptichon, 1968
Kis rekviem (tanulmány a rekviemhez), 1965
Többször járt Nápolyban, Pompejiben.
Sikátorok déli napsütésben, 1964
1968-tól új motívum jelent meg művein, a nyomtatott áramkör képe. 1969-ben Pompeibe utazott, az ottani élmények ihlették művészetét összegző, 48 táblából álló Labirintus-sorozatát, amelyet 1973-1978 között festett.
Labirintus
Labirintusok
A képeken a modern, technikailag lenyűgöző civilizációt kötötte össze az eltűnt időkkel, festői eszközeinek és motívumainak felhasználásával az ókori mítosz jelenben való átélését, a történelem és a művészet időtlenségét ábrázolta. A sorozat együttes kiállítására csak halála után 1980-ban került sor.
Amit az idő meghagyott
Életművének alakulására nagyfokú önkontroll és tudatosság jellemző. Ennek a tudatosságnak köszönhetően hatolt le mind mélyebben saját lelkének rejtett bugyraiba és tudatalattijának pokoli szakadékaiba vagy mennybéli magasságaiba. Iszonyúan tartózkodó volt, gyanakvó és babonás. Borzaszóan félt mindentől, legfőképp a „pokoltól és a macskáktól”, de a vonatoktól is. Születési évét sem volt szabad kimondani vagy leírni. Mindezekben borzalmas ungvári deportálási élményei is szerepet játszhattak, amelyek későbbi életének megpróbáltatásaival együtt magyarázatát adhatják szorongásokkal és félelmekkel teli személyiségének.
A történelem lapjai, 1969
Ország Lili tisztában volt túlérzékenységével és szorongásaival. Egyik levelében így írt: „Elviselhetetlen, és magamnak is elviselhetetlen, hát még másnak, akinek ezt végig kellene nézni. Ezért zárkózom el, hogy ne lássák, s ha jobb formában vagyok, akkor megyek csak emberek közé.”
Az írás metamorfózisa, 1969-1970
Az alkotás, a munka nála is az öngyógyítás leghatásosabb eszközének bizonyult, ezért magányosan és zárkózottan élt, továbbá szerzetesi türelemmel és elhivatottsággal alkotott. „Azért vagyok, hogy fessek. Értelmesebbet úgysem csináltam egész életemben...ez saját számomra valamiféle tartást jelent különböző neurózisaim ellen, melyek, ha eluralkodnak rajtam, akkor korcsnak érzem magam.”
Kámeák I., 1970
Sokat hangoztatott depressziója azonban csakúgy hozható összhangba munkamániájával, ha szélsősége kedélyét inkább mániás-depressziósnak tartjuk. Erre maga is utalt feljegyzéseiben: „Jó ritmusom van, felfelé szárnyaló, hamar letörök, ismét szárnyalok”, vagy levelében "...formálisan égek a munkaláztól”.
Mágikus ábrák
Művei nehezen sorolhatók az ismert áramlatokba, korszakait inkább témái és technikái határozzák meg. Különös látásmóddal alkotott képi világán átsugárzik a szorongás, az elhagyatottság, de benne van az örök emberi reménykedés is.
Párkák, 1977
Akik ismerték őt, gyakran emlegették látnoki képességeit-megérzéseit. Ország Lili sok olyat tudott-állított, amit józan ésszel nem lehet értelmezni. A halálát (1978. október 1.) szóban is és utolsó képén is megjósolta.
Távozó
