2012. július 4., szerda

"Hercegnői lakosztályok" - Eisenstadt



A jelentős hazai médianyilvánosságnak hála, e forró júliusi hétvégén felkerekedtem, hogy megnézzem a kismartoni egykori Esterházy rezidencia új kiállítását. A kiállításnak helyet adó kastély egyes épületszárnyait - horribilis összegeket felemésztő volta miatt – a tulajdonos, az Esterházy Magánalapítvány, fokozatosan restauráltatja.


Az 1800-1850 közötti időszakot felölelő kiállítás alapja a meglévő Esterházy-gyűjtemény, melyet ilyen szempontból kicsit úgy képzeljünk el, mint amikor kimegyünk a Nagytétényi Kastélymúzeumba, és ott megnézzük nemességünk - a történelem viharait átvészelő - bútorait, lakberendezési tárgyait.

Persze azért Kismartonban ennél sokkal többről van szó, hiszen a mostani tárlat összesen tíz helyiséget foglal el, köztük a nagyközönség számára eddig még nem látott szobákat is. A kiállítás három Esterházy-herceg feleségének és szolgálóinak mindennapjaiba enged bepillantást.


Az Esterházy-kastély a századok során nemcsak reprezentatív szerepet töltött be, ill. nemcsak a legfelsőbb társadalmi osztályok lenyűgöző ünnepségeinek  színtere és illusztris vendégek kvártélya volt, hanem elsősorban az Esterházy hercegnék életének és sorsának színhelyéül szolgált.

Három hercegné (három asszony, három különböző sors), tizenkét gyermek, izgalmas történetek és szemtanúk beszámolói állnak az Esterházy-kastély kiállításának középpontjában.

Maria Josefa Hermenegilda (1768-1845), született Liechtenstein hercegnő
II. Esterházy Miklós felesége (érdekházasság)


Maria Theresia (1794-1874) született Thurn és Taxis hercegnő - III. Esterházy Pál Antal felesége (érdekházasság)


Lady Sarah Frederica (1822-1853), született Lady Child-Villiers hercegnő
III. Esterházy Miklós felesége – az egyetlen kivétel: szerelmi házasság (fiatalon, 31 éves korában hunyt el tüdőbajban)


azért került a kutatók és a kiállítás középpontjába, mert az ő ízlésük formálta legmarkánsabban a kastély jelenlegi berendezését. A bemutatott szobák között található a vörös lambériával és XVIII. századi Lyon-i selyemtapétával díszített fogadószoba, a Vörös szalon.

III. Esterházy Miklós herceg (1817-1894)

A herceg 1843-ban a 13 éves Ferenc Józsefet és testvéreit fogadta kismartoni kastélyában édesanyja, Maria Theresia (szül. Thurn és Taxis) hercegnő társaságában. Miklós később a császár bizalmasának számított, 1854-ben elkísérte magyarországi és erdélyi útjaira is.

Az Esterházy család a Monarchia utolsó császári párjával, I. Ferenc Józseffel és Erzsébet császár-, és királynéval igen jó kapcsolatot ápolt. A kiállítás első termét, a régi hercegnői fogadószobát az ő tiszteletükre rendezték be.


A kiállítás három Esterházy hercegnő-feleség életéből ragad ki különleges eseményeket, anekdotákat, amelyeket autentikus történelmi környezet tár elénk. Emellett megismerkedhetünk a termekkel és a korábbi funkcióikkal, valamint a XIX. században élt nemes asszonyok életével.   

Mielőtt ezt megtennénk, nézzünk be abba a terembe is, ahol az Esterházyak a herendi porcelánok iránti szeretetük tárgyi emlékei tekinthetők meg.



és a herendi porcelán ún. „Esterházy-mintája"


Ezek után következzen a szebbnél szebb termek sora. A kínai termeket XVII. századi, kézzel merített, kínai, világos, madármintás papírtapétával bélelték. Ezeket a tereket XIX. századi asztalok, fotelek, aranyozott és zománcozott kandeláberek teszik otthonossá, egyben pompássá.

 ...a madármotívumos, eredeti tapéta...

 ...a díszes kandeláber (kettő van belőle a teremben)..

 ...maga az impozáns terem..

 ...a herendik "csak" díszként szolgálnak, mivel a Herendi Manufaktúra vándorkiállítása is most van a kastélyban..

 ...egy gyönyörű kínai váza..

 ....és egy kályha..

 ...e teremtől Lady Sarah Frederica portréjával vehetünk búcsút..

A hercegnő hálószobájában a domináns szín a kék volt, miáltal a tér nyugodtnak, hűvösnek hatott. A tapétáknak, a függönyöknek, a bútorok párnázatának mind kék tónusa volt. A szoba bútorzata fehér lakkozott volt.



Az Esterházy hercegek feleségeinek a korabeli szokásoknak megfelelően napi két fontos teendőjük volt: a levélírás, melyet a hercegnő dolgozó és levélíró kabinetjében intézett el.

...a kis íróasztal...

...az eredeti papírtapéta (részlet)..

...levélírás közben akár kissé le is pihenhetett a hercegnő...
(a teás-készlet a herendi kiállítás miatt került ide)

A másik fontos hercegnői napi teendő a toalett elkészítése volt. Ez a toalett szobában történt.

Toalett asztala..

kínai paravánja és…

…mögötte a bidéje..

(...a hercegnő legbizalmasabb komornája és/vagy társalkodónője a toalett-szobánál tartózkodott, hogy szükség esetén akár éjjel is úrnője rendelkezésére állhasson)

A hercegnő toalett-szobája mellet volt a női szoba.


Ez fontos helység volt a hercegnő kiszolgálásához, itt a számára sürgősen szükséges textíliákat és különböző felszereléseket tartották a komódokban és a szekrényekben.

A köztes emelet

A kastély e része a toalett-szobától egy lépésre volt. Innen könnyen el lehetett érni a toronyszobát, a hercegnő hálószobáját és a fogadószobáját. A szintén a hercegnő lakosztályához tartozó köztes emelethez vezető feljárók is itt voltak. Ebben – a nyilvánosság elől eddig teljesen elzárt részben – lakott a hercegnő további személyzete.

A belső cselédséghez tartozó személy szobája

…ágya és kályhája..

 valamint „fürdőszobája" (a szolgálók által használt kelmék hímzése piros, míg a hercegi családé fehér színű volt)

A köztes emelet végén a kastély egy nagyon különleges terme található. A női szobából egy csigalépcsőn keresztül az út a hercegnő oratóriumához vezetett.

 A hercegnő magán oratóriuma és imazsámolya

Innen, egy falnyíláson keresztül rálátott a kastély kápolnájának oltárára. Így zavartalanul és észrevétlenül vehetett részt az istentiszteleteken (ma egy ablak van az egykori falnyílás helyén). Az Esterházyak kápolnája, melyre a hercegnőnek rálátása volt:





Az esenstadti/kismartoni Esterházy kastély, mely halad a korral…
 

és aki e szép helyről tudósított (itt éppen 'alkotás' közben)
  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése