2012. május 28., hétfő

Harminc éve halt meg az ünnepelt filmlegenda





Romy Schneiderről a német nyelvterület számos kulturális intézménye emlékezik meg halálának 30. évfordulója alkalmából. A 43 éves korában, 1982. május 29-én elhunyt Schneidert az osztrákok, a németek és a franciák is magukénak vallják.

Az évforduló kapcsán tegnap késő este a 3Sat német csatorna (többek között) egy 1966-ban készült, de jóval korábbi időszakokból is bevágott képsorokkal tűzdelt, Romy Schneiderrel készített dokumentumfilmet vetített.

Ezt végignézve, szerintem ma egyetlen ismert ember (nemhogy sztár!) személyiségi jogaira hivatkozva se engedne egy ilyen filmet önmagáról a nagy nyilvánosság elé. A színésznő fiatalkori beszédmódja és stílusa (pl. a Sissi filmek forgatásának idején) egy iskolázatlan lányról árulkodott. Tizenöt évesen, 1953 szeptemberében állt először a kamera elé a tempelhofi UFA stúdióban. Az itt készült próbafelvételekkel vált Romy Schneiderré.

A népszerűséget a Sissi-sorozat hozta meg számára, a Habsburg-mítoszt idéző romantikus filmekben a tizenéves, gyönyörű kislány meggyőző erővel alakította Ferenc József császár feleségét. A szerep foglyul ejtette, a szakítás pedig drasztikus és végleges volt: nem vállalta a negyedik részt és Párizsban kezdett új életet.

1957 – párizsi filmforgatás Horst Buchholz-al

1958-ban Párizsban ismerkedett meg a pályakezdő Alain Delonnal, akivel hamarosan magánéletét is összekötötte. Filmes karrierje azonban megbicsaklott.


 1959 - szerelmük kezdetén a müncheni filmbálon


1962 – Chanell kosztümben (párizsi évek)

A tegnap esti riportfilm '60-as évek közepén készült részében (’66-ban ment férjhez Harry Meyen német rendezőhöz, akitől még ugyanabban az évben megszületett imádott fia David, aki 14 évesen egy balesetben hunyt el – a házaspár 1975-ben vált el), ahol otthonában beszélgetett vele a riporter a szerepálmairól, nos az a rész már sejtetni engedi, hogy életének nem lesz jó vége.

Akkori beszédmódja már jóval iskolázottabb, viszont egyik cigarettáról a másikra gyújtott, a pezsgős poharat pedig igencsak sűrűn emelgette, és az elfogyasztott pezsgő mennyiségével egyenes arányban egyre kuszábbak lettek gondolatai, ennek megfelelően az alkohol hatására egyre „felszabadultabban” nyilatkozott.

1966 – Berlin, filmforgatáson

S habár tudom, hogy magánéleti tragédiái ellenére Berlin ünnepelt sztárja, filmfesztiválok, bálok, partik királynője volt, filmjeiért - különösen a Sissi-sorozatért - pedig rajongtak a németek,  no meg én magam Romy Schneider rajongója voltam, vagyok és maradok is, de a tegnap látott dokumentumfilm, melyben ténylegesen önmagát adta a színésznő, kissé kiábrándító volt.

A dokumentumfilm hitelessége megkérdőjelezhetetlen, a látottak után azonban eltöprengtem azon: a mozirajongókban egy álomkép élt és él a Sissi sorozat sztárjáról, hiszen ezzel a filmszereppel azonosítja őt a világ.

Romy Schneider azonban valójában egy gátlásos, törékeny, szenzibilis, sérülékeny, privát életében szerencsétlen ember volt, aki élete első szerepe által lett valaki, és akinek ebből a skatulyából nem sikerült kilépnie. Talán, sőt merem állítani: biztosan ez is volt tragikus életének egyik fő oka.

1976 - Berlin

Az évforduló kapcsán április óta látható Bonnban a Romy Schneider-kiállítás, melyen még június 24-ig mintegy 800 tárgy tekinthető meg a színésznőről készült fotóktól a filmplakátokon és levelein át a kosztümök széles kínálatáig. 

 A kiállítás helyszíne: Bonn, Bundeshalle
Aki nem tudja megnézni e kiállítást, íme egy videó, melyen körbejárhatjuk azt:

Romy Schneider

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése