2012. május 19., szombat

Boleyn Anna emlékére - május 19.




1536. május 19-én, tehát a mai napon,  VIII. Henrik Londonban kivégeztette második feleségét, Boleyn Annát.

VIII. Henrik

A Tudor-dinasztiából származó VIII. Henrik neve minden valószínűség szerint nem lenne a hétköznapi emberek körében oly jól ismert, ha a király nem keltett volna akkora feltűnést házasodási és méginkább válási szokásaival. Henrik hatszor házasodott, de egyik feleségével sem bánt éppen lovagiasan.

Volt úgy, hogy hosszabb-rövidebb házasság után elvált, és volt úgy, hogy kivégzéssel szabadult meg a többé már nem kívántos nőtől. Először elhunyt bátyjának özvegyét, Aragóniai Katalint vette nőül, akitől egy lánygyermeke született. A várva-várt fiú utód azonban nem jött a világra, így Henrik a válás mellett döntött. Természetesen Katalin, a pápa és a katolikus hatalmak tiltakoztak, de ezzel az angol uralkodó mit sem törődött, hiszen már kiszemelte az újabb feleséget.

A kitűnő francia nevelésben részesült Boleyn Anna Aragóniai Katalin udvarhölgyeként került az udvarba, ahol Henrik szeme megakadt a csinos hölgyön. Henrik egyébként mielőtt még Anna kezére pályázott volna, az idősebbik Boleyn-lánnyal, Maryvel tartott fenn kapcsolatot. Később Maryt megunva, Anna iránt mutatott élénk érdeklődést.

1533-ben titokban feleségül vette Boleyn Annát, aki már ekkor terhes volt a királytól. A hőn áhított trónörökös helyett azonban újra egy lány született, a későbbi I. Erzsébet.

I. Erzsébet – a "Virgin Queen" - akinek Anglia a világhatalmat köszönheti

Erzsébet után életképtelen fiút hozott a világra a királyné. A nép körében népszerűtlen Anna már nem volt a király személyében olyan attraktív, mint korábban, így hamar kegyvesztetté vált. VIII. Henrik legfontosabb célja volt, hogy második feleségétől a lehető leghamarabb megszabaduljon, hiszen már akadt egy újabb feleségjelölt – a sors iróniája, hogy Boleyn Anna udvarhölgye, Jane Seymour személyében.

1536. május 1-én Annát öt férfival – köztük saját bátyjával – elkövetett házasságtörés vádjával börtönbe zárták. Három évi házasság után a királynét a négy napon át ülésező bíróság házasságtörés vádjával fővesztésre ítélte. 

Anna királynő a kivégzésére várt a Tower börtönében. Beszámolók szerint szinte megkönnyebbülve várta a halált. Testvérét és négy további férfit, állítólagos szeretőit két nappal korábban már kivégezték. A megalapozatlan vádak alapján elítélt királynő büntetését Henrik kegyesen máglyahalálról lefejezésre módosította.

1536. május 19-én Boleyn Annát a Towerben vérpadhoz letérdelvén utolsó imájaként a „Jézus Krisztusnak ajánlom lelkem, Úr Jézus, kérlek, fogadd be lelkem!” mondatokat ismételte. Hóhéra állítólag annyira meg volt rendülve, hogy csak nehezen tudott nekikezdeni feladata végrehajtásának, és hogy elvonja Anna figyelmét, közvetlenül mielőtt lesújtott így kiáltott fel: „Hol a kardom?”.

Boleyn Annát jeltelen sírba temették, ma e márványpadló jelzi nyughelyét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése